Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma csütörtök van, 2019. június 20. Az év 171. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737627. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Az EU higgadtan visszaveri az Orbán-kormány támadását

Az EU higgadtan visszaveri az Orbán-kormány támadását
Infovilág

Ordas nagy hazugság miatt támadja Brüsszelt a kormány – írja internetes kiadásában a Népszava. „Kikezdte az Európai Bizottság a babaváró támogatást" – írta a kormány kedvenc napilapja, Rétvári Bence pedig sajtótájékoztatón háborodott fel a történek miatt. Csakhogy mindebből semmi sem igaz. 

Azzal a címlappal jelentkezett a Magyar Nemzet szombaton, hogy „Az Európai bizottság megtámadta az új magyar babaváró támogatást”. Rétvári Bence szombati sajtótájékoztatón azt állította: Brüsszel az előzetes egyeztetési eljárásban kifogásolta a magyar kormány által bevezetni kívánt babaváró támogatás bankokon keresztüli folyósítását. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy „Brüsszel a migránskártyák kapcsán semmilyen versenyjogi korlátozást, kifogást nem emelt, holott az ilyen kártyákra érkező pénzt is bankokon keresztül utalják”. Ezt az MTI tudósítása szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára felháborító kettős mércének nevezte.

„Az Európai Bizottság nem támadja a magyar családtámogatásokat – szögezte le most kiadott közleményében az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete. – A hétvégén több sajtóorgánumban megjelent az a téves értesülés, amely szerint az Európai Bizottság megtámadta volna az ún. babaváró hitelprogramot, amelyet nemrég jelentett be a magyar kormány. Ezzel szemben a magyar hatóságok maguk kezdeményeztek egyeztetést az Európai Bizottsággal a hitelprogram kapcsán. A Bizottság a mai napig nem adott ki semmilyen hivatalos állásfoglalást a programról, és vizsgálatot sem indított ez ügyben. Az állami támogatásra alkalmazandó EU-szabályok egyébként nem vonatkoznak a magánszemélyeknek adott támogatásokra, és nem kérdőjelezik meg a magyar kormány örvendetes családpolitikai céljait, hanem az uniós versenypolitika részeként a gazdasági szereplők közötti verseny torzulását hivatottak meggátolni."

FÖLDES PÉTER ÍRJA:

– Mit szólsz hozzá komám, hogy ezek a junijósok megtámadták a babaváró programot!
– Mi az a babaváró program?
– Hát, amit a junijósok megtámadtak. 
– Konkrétabban.
– Konkrétabban, tudja a [email protected] Ki vagyok én, hogy minden pogromot fejből ismerjek?
– Nem pogrom. Program.
– Ne kötözködj! A junijósok azt akarják, hogy ne szülessenek magyar kisbabák. Egy se. Csak migránsos babák szülessenek. Meg bevándorló babák. 
– Senki sem támadta meg a babaváró programot.
– Azt akarják, hogy kipusztuljon a kereszténység. Egytől egyig, minden keresztény. A junijósok ezt be is mondták a tévében. 
– Te a saját szemeddel láttad, amikor a junijósok erről beszéltek a tévében?
– Azt akarják, hogy egyetlen keresztény se maradjon a világon. 
– Hallottad, hogy ezt mondták?
– A Dunai Mónika államtitkártól hallottam. 
– De hát nem támadta meg senki a babaváró programot. 
– A szomszéd házban is született egy fekete kisgyerek. Őt bezzeg támogatják a junijósok, a rendes magyar gyerekektől meg még egy babaváró programot is sajnálnak.
– Nem is foglalkoztak a babaváró programmal.
– Oszt miért nem foglalkoznak vele? Miért nem küldenek egy csomó pénzt, hogy több keresztény magyar gyerek születhessen?
– Az előbb azt mondtad, hogy nem tudod, hogy mi az a babaváró program.
– Nem is kell, hogy tudjam, mert mindenki tudja. A junijósok azt akarják, hogy a magyar gyerekek ne keresztények legyenek, hanem feketék. Vagy négerek.
– Ezt is a junijósok mondták a tévében?
– Nem kell, hogy mondják. Ezt akarják.
– Tudod valamivel bizonyítani, hogy megtámadták a babaváró programot?
– Nem kell bizonyítani, mert mindenki tudja. Ti, junijósok, nem akarjátok, hogy Magyarországon magyar gyerekek szülessenek.
– Még egyszer mondom, nyugodj meg, senki sem támadta meg a babaváró programot.
– Te csak ne nyugtatgassál engemet! Hogy jössz te ahhoz, meg a többi junijós, hogy engemet nyugtatgasson? Vegyed már észre, hogy eszem ágában sincs megnyugodni!