Egy barátom hívta fel a figyelmem az extrem.hu egyik cikkére. Ebből tudtam meg, hogy ragyogó eredményeket ért el a JustAcro Team két tagja. Takáts Pál az ötfordulós Világkupán (Aerobatics Paragliding World Cup) megelőzte a sportág legjobbjait. Kézi Gábornak is csak a sérülése miatt kellett megelégednie a szerényebb eredménnyel. Szinkronugrásban viszont így is második lett a fiatal magyar versenyzőpáros.

Mint sokan mások, én sem tudtam, mi a csuda lehet a cikkben említett acro siklóernyőzés. A Hármashatárhegy környékén gyakran keringenek siklóernyősök. Ez a kifejezés eléggé ismert már. De mi az acro? Netán az acryl-ból származik ez a szó és valamilyen különleges anyagból készült ernyőt jelent? Takáts Páltól tudtam meg, hogy nem az ernyő anyagát, hanem az akrobatika nemzetközi kifejezését rövidítették így. Más kérdés, hogy valóban különleges ernyő kell ehhez a sportághoz, mert nem elég itt méltóságteljesen vitorlázni. Időnként fel kell gyorsulniuk a manőverezéshez és bírnia kell az ernyőnek az átfordulások, s egyéb akrobatikus mozgások megterheléseit is.

Viszonylag új még ez a sportág. Huszonkét éves légi akrobatánk sem régóta műveli. Gyerekként vívott. Csapata országos bajnok lett. Az általános iskola elvégzése után mégis inkább a barlangászatnak hódolt. Négy-öt év alatt megismerte Magyarország, Szerbia, Románia föld alatti csodáit. Szülei alkalmanként aggódtak érte, de mire megszokták, a mélység veszélyei helyett a magasságot választotta.

Mind többször csodálta az Óbuda és Visegrád fölött keringő siklóernyősöket, míg 2001 nyarán maga is kipróbálta. Az egyik klub nyílt napján „letaszították” egy kisebb dombról és csodálatos élmény volt a völgy fölött madárként siklania. Azonnal beleszeretett a sportágba.

– Anyukám eleinte nagyon féltett – emlékezik a kezdetekre – azóta viszont Ausztriában kipróbáltuk a tandem-ugrást. Apuval is ugrottunk. Mindketten élvezték a repülést. Azt is tapasztalták, hogy alaposan felkészülünk minden egyes manőverre. Rengeteget gyakorolunk, figyelembe vesszük a terepviszonyokat és az adott helyre jellemző légáramlatokat. Így talán nem érzik annyira félelmetesnek azt, amit életformánknak választottunk.

A középiskola mellett nem volt elég idő a rendszeres edzésekre. Később viszont már többet „lejtőzött” a barátaival. 2003 őszétől naponta startoltak a dombtetőkről és keringtek a feláramló termikeken. Amikor már biztonsággal kezelték az ernyőt, szívesen visszaszálltak volna kiindulási pontjukra, de nyugtalanították ezzel a kezdőket. Kézi Gáborral és a többiekkel érdeklődni kezdtek tehát, hogy mi a gyakorlat más országokban. Az interneten ismerték meg az Alpok és a Pireneusok adottságait a magas hegyekkel, a felvonókkal, a napsütötte tavak fölött lévő kiszámítható, nyugodt légáramlatokkal. A neten találtak a Rodriguez testvérek és a többiek fantasztikus gyakorlatainak leírásaival is. Újra és újra megnézték ezeket. Igyekeztek megérteni, hogyan végezhetőek biztonsággal a látványos manőverek.

Idővel elkezdtek utazni és kipróbálni, amit elméletben már ismertek. Ausztriában összebarátkoztak két versenyzővel, akik szívesen átadták tapasztalataikat. Gyakoroltak és gyakoroltak. Sorra vették a bonyolultabbnál bonyolultabb manővereket, majd 2005-ben versenyezni kezdtek.

Nem olcsó mulatság rendszeresen Ausztriában, Franciaországban, Svájcban, vagy Spanyolországban gyakorolni a már ismert, húsz-egynéhány manővert és variációikat (Infinity Tumbling, Looping, MacTwist, Helikopter, aszimmetrikus manőverek, spirál trükkök stb.,) majd újabbakkal kísérletezni. Az utazáson, a szálláson és a megélhetésen kívül tetemes pénzbe kerül a sportág gyakorlása – például egy-egy délután hét-nyolc alkalommal is feljutni a csúcsra az újabb starthoz, vagy minden szezonban több ernyőt venni a rengeteg bukfenc, szaltó miatt tönkrement eszközök helyett.

Pál, Gábor és a többi huszonéves versenyző csak módjával számíthat a családi kasszára. Pali ezért érettségi után ipari alpinistának ment. Magas irodaházak ablakainak mosásával kereste meg azt, ami a felszereléshez, a kiutazásokhoz, a gyakorláshoz kellett. Később csurrant-cseppent valamennyi a különféle manőverek bemutatásából, a megvalósításukhoz szükséges különleges ernyők reklámozásából, s a versenyek pénzdíjaiból is. 2006-ra jutott el addig, hogy a sportágból származó bevételek elérték a kiadásokét. A négy hónapra tervezett külföldi program így végül nyolc hónapos lehetett. Eljutottak Gáborral Brazíliába is, ahol különlegesen kedvezőek a távrepülés és az acrobemutatók feltételei.

Világszerte ismertté váltak a húszas éveik elején lévő magyar versenyzők. Velük együtt jóformán fél tucatnyi siklóernyős akrobata tudja bemutatni, például, a végtelenített bukfencet. Igaz kevés olyan terep van a világon, ahol a versenyzők hétszer-nyolcszor is átfordulhatnak az ernyőik fölött és közben van elég tér alattuk, hogy váratlan veszélyek esetén kinyissák a biztonságot adó második ernyőt. Helikopterből kiugorva, nagyobb víz felett itthon is megtehetnék, de ehhez a légügyi hatóságoknak is fel kellene ismerniük a sportág sajátosságait. Jelenleg még a hagyományos ejtőernyőzés követelményeit kérik számon azoktól, akik ugranak, vagy ugranának. De egészen más a felszerelése és a tudása a függőlegesen ugró ejtőernyősnek, a vízszintesen vitorlázó siklóernyősnek és a bukfenceket, spirálokat, egyéb manővereket bemutató siklóernyős akrobatákat. Aki arra kíváncsi, hogy miként tud egy légi balettnak megfelelő tökéletes koreográfiával siklani, keringeni, bukfencezni egy versenyzőpáros, annak meg kell elégednie a justacro.com képeivel, videofelvételeivel. Mi is azok közül közlünk ízelítőül néhányat.