
A „szakmák olimpiájának” is nevezett WorldSkills verseny hazai győztese képviselheti Magyarországot Calgariban az immár 39. alkalommal sorra kerülő nemzetközi döntőben, az „IT PC / Network Support” kategóriában. A verseny fő támogatói az idén a Cisco Magyarország, az IT Services Hungary és a Microsoft Magyaroszág.
A WorldSkills és az EuroSkills versenyei mára a legrangosabb nemzetközi szakmai megmérettetésekké váltak. A tavaly Japánban rendezett WorldSkills-en a magyar színeket képviselő Kiss Gergely az előkelő 7. helyezést érte el az IT PC / Network Support kategóriában.
A WorldSkills 2009 szakmai világversenyen több mint 50 ország legjobb fiatal szakemberei negyvennél is több szakmában mérik össze tudásukat és felkészültségüket.
A hálózati informatikát lefedő „IT PC / Network Support” kategória hazai válogatóversenye két, igazi kihívással kecsegtető fordulóban zajlik. Az első forduló online zajlik, azaz az interneten keresztül versenyeznek a fiatalok, tesztet töltenek ki, és különféle szimulációk felhasználásával komoly szakmai kreativitást igénylő feladatokat oldanak meg. A legjobbak jutnak az október közepén megrendezésre kerülő országos döntőbe, ahol három napon keresztül gyakorlatközpontú, komplex feladatokon kell dolgozniuk.
A magyarországi döntő háromnapos eseménye a világversenyeken megszokott környezetben zajlik egy vidéki felsőoktatási intézményben. Az esemény nyitott, az oda látogatóknak módjuk lesz közelről szemlélni a versenyzők munkáját, és a párhuzamosan futó programokba bekapcsolódni.
A legjobbakra a verseny támogatói által felajánlott értékes tárgyjutalmak: pda-k, navigációs eszközök, hálózati berendezések és szoftverek várnak. A győztes nemcsak az első helyezettnek járó laptopot nyeri, hanem a kanadai döntő előtt részt vehet egy egyéves intenzív szakmai felkészítésen is.
A HTTP Alapítvány szeptember 5-ig várja a jelentkezőket a verseny honlapján.
A HTTP Alapítvány (Hálózati Tudás Terjesztéséért Programiroda Alapítvány) nem nyereségérdekelt közhasznú alapítvány. Fő célja az informatikai iparág szakember-utánpótlásáról gondoskodás, valamint informatikai hálózati képzések megvalósítása. Együttműködik a Cisco Hálózati Akadémia Programban részt vevő oktatási intézményekkel és kapcsolatban áll a programot támogató más, hasonló profilú nemzetközi civil szervezetekkel. Az alapítvány nagy súlyt fektet a hátrányos helyzetű felnőttek elhelyezkedésének segítésére.
