Infovilag

 

Kitüntetések hete – tizedszer osztották ki az...

Kulcsár László képes tudósítása ♦ Boldogok és büszkék lehetnek azok a diákok, akiknek tanárait ma tudósok, kollégák, tanítványok és persze családtagjaik köszönthettek a magyar tudomány katedrálisában, az Akadémián abból az alkalomból, hogy őket, tizenkettejüket méltatta a bíráló bizottság a tizedszer az idén kiosztott Ericsson-díjra.

Rangot adó díjjal jutalmazták az Ericsson példára...

Az Ericsson Magyarországnak ítélték a Társadalmi Felelősségvállalás 2008 Díjat, amely rangos elismerése a cég újító szemléletű, az oktatásban és a kultúrában is élen járó, a hazai vállalat alapításától fogva meglévő társadalmi felelősségvállalásának. 

Átadták az idei Ericsson-díjakat

 Kilencedik alkalommal ma osztották ki a középiskolai matematika- és fizikatanárok munkájának elismerésére alapított Ericsson-díjakat.

Az idei Ericsson-díjasok

Az Ericsson Magyarország alapítása óta elkötelezte magát a hazai oktatás fejlesztése mellett. Fontos feladatának tekinti a magyar tudomány nemzetközi kapcsolatainak erősítését, a hazai kutatás és felsőoktatás nemzetközi integrációjának előmozdítását, a középiskolai és egyetemi képzés támogatását.

Infovilág © Alapítva 2002. Felelős szerkesztő: Kulcsár L