Ma adta át az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) az „Egészséges Munkahely Amcham Díj” pályázat díjait; a MOL, amely a "STEP - Tégy egy lépést az egészségedért" programjával pályázott, az óriásvállalat kategóriában nyerte el az első helyezést.
Az AmCham kezdeményezése: felelős társaságirányítást
(LigetPress) Felelős társaságirányítás témájú egyetemi és főiskolai kurzusok indítását kezdeményezi az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) a magyarországi üzleti kultúra fejlesztése céljából. A kamara számos programjával támogatja a magyarországi felsőfokú oktatás és szakoktatás intézményeit, hogy felkészült, képzett és az üzleti etikai szempontokat is figyelembe venni képes üzletembereket képezzenek.
Egészséges munkavállalók – versenyképes gazdaság:...
Toronyi Attila tudósítása
Az idén ítélte oda immár harmadik alkalommal a bíráló bizottság négy kategóriában az «Egészséges munkahely» pályázat díjait, illetve oklevelet adományozott a kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalatoknak.
Társadalmilag felelős vállalkozások – Több mint...
A 2005. üzleti évtől lépett életbe az az EU-direktíva, mely szerint a közepes- és nagyvállalatoknak a pénzügyi jelentésük mellett a társadalmi felelősségvállalásban vállalt szerepükről is számot kell adniuk. A szakkifejezéssel CSR-nek (Corporate Social Responsibility – céges társadalmi felelősségvállalás) nevezett tevékenység kutatásával és az ezen a területen nyújtott tanácsadással foglalkozó, most hároméves Társadalmilag Felelős Üzleti Vállalkozások Központja összefoglalta az eddigi magyarországi és nemzetközi eredményeket.